Kollégiumi Bizottság (KB)

A bizottság jelenlegi vezetője: Haász Alida

A Kollégiumi Bizottság alapvetően a kollégiumot érintő változások, fejlesztési tervek kidolgozásával, megvalósítási lehetőségeivel és a kollégiumi szabályzatok módosításával, létrehozásával foglalkozik, valamint a megvalósuló fejlesztések közben szükséges felügyeleti feladatokat látja el. A Kollégiumi Bizottság fix tagokból áll, a mindenkori kollégiumi felelős a bizottság vezetője, tagjai pedig a kollégiumi mentorok és a mindenkori közéleti felelős.

Ebből kifolyólag a Kollégiumi Bizottság fix tagja csak abban az esetben lehetsz, ha betöltöd valamelyik fent említett posztot, pozíciót: Azonban kilátásban van a bizottságon belül egy új szervezet, a Kollégiumi Rohambrigád létrehozása, amelynek bárki a tagja lehet. A tagok feladata szorgalmi időszakban többnyire apróbb munkálatokban merülne ki, leginkább gyors, emberi erőt igénylő feladatokat lehet majd elvégezni. A nagyobb lehetőségek vizsgaidőszakokban, illetve leginkább nyaranta állnak majd rendelkezésre, hiszen akkor valósíthatók meg a nagyobb projektek, közösen a Hallgatói Képviselettel. Többek között ilyen projekt lehet az internetszolgáltatásért felelős szervezet, a BISZ segítése az internethálózat felújítási, korszerűsítési munkálataiban, néhány szoba kifestése, a Zsákutca felújítása illetve ezekhez hasonló, időszakos feladatok elvégzése. A feladatok elvégzését természetesen itt is – ahogy az összes többi bizottságban – közösségi pontokkal honorálja a Hallgatói Képviselet. Ezen felül a nyári felújításokban segédkező hallgatók egy részének lehetősége lesz félévközi díjas nyári kollégiumi elhelyezésre pályázni.

A majdani Rohambrigádba pályázó hallgatóknak egyetlen egy, de annál lényegesebb kritériumnak kell eleget tenniük: minél többet kell a a Baross Palotán belül tartózkodniuk.

Amennyiben az időd nagy részét, többnyire a hétvégéidet is a kollégiumban töltöd és érdekelnek a kollégium mindennapi ügyeivel kapcsolatos feladatok, valamint nagyobb projektek elvégzéséhez is érzel magadban motivációt, úgy amint létrejön a Kollégiumi Rohambrigád, jelentkezz!

 

Navigáció