Szakváltás, tantervváltás

Sok kérdés érkezett az új tantervekkel, tantervváltással, szakváltással kapcsolatban. Sikerült tisztázni pár kérdést, ezért összeszedtük, mi a teendő a gyakoribb esetekben. Új tantervre szeretnék váltani, de maradnék a mostani szakon Tanterv váltásra neptun kérvény leadásával lesz lehetőség, ami hamarosan elérhető lesz, és terv szerint a regisztrációs hét elejéig lehet majd…

Tantervváltás

Elkészültek az tantervváltáshoz szükséges nulladik verziós, nem végleges tantárgymegfeleltetési táblázatok Közlekedésmérnök Járműmérnök Logisztikai mérnök A tárgymegfeleltetési táblázatokat itt tudjátok véleményezni, valamint a felmerülő kérdéseket is első sorban ide várjuk. Jelenleg nem tudni, hogy az első félév tantárgyain kívül melyek fognak elindulni, addigis a tárgyelfogadások ismeretében a tárgyindításra vonatkozó igényeket a…

Ujvári János diplomadíj-pályázat

Ujvári János diplomadíj-pályázat

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a 2015/2016. tanév tavaszi félévében is meghirdeti az Ujvári János diplomadíj-pályázatot, melynek célja a szellemitulajdon-védelmi ismeretek növelése az alap- és mesterképzésben részt vevő végzős hallgatók körében. A pályázaton való részvétel során a hallgatók értékes szakmai képzést kapnak térítésmentesen, valamint szakmai támogatást pályázati anyaguk elkészítéséhez. A…